2013. október 20., vasárnap

Karitatív kreatívok

 

Kedves Kreatív Társaim!

Mint írtam, az elmúlt hónapokban nagyon sokat dolgoztam egy ötleten és annak megvalósításán. Most már olyan szintre jutottam, hogy Veletek is szeretném megosztani és szeretném, ha velem tartanátok!







Emlékeztek amikor nyáron az Őrségben jártam találkoztam Csótár Rezső  fazekasmesterrel és amint írtam elkészíthettem életem első kis tálkáit, amit hazahozva megdíszítettem. A mesternél még számtalan kis tálka volt, amiért nem jöttek vissza kiégetés után a készítőik. Mivel a mester nem akarta kidobni, bizony szép nagy halom gyűlt össze az évek alatt. Ez adta az ötletet, hogy miként lehetne ezeknek a tálkáknak új értelmet adni, újra hasznosítani.



Tálkák - kreatívok - karitatívok

 

Ahogy készítettem, díszítettem saját tálkáimat sok ötlet kavargott bennem és végül megfogalmazódott egy ötlet. 

Eszembe jutott egyrészt a pillangóhatás ( lsd. káoszelmélet  és a film ), lehet, hogy ezek a tálkák elindíthatnának egy pozitív hatást és sok embernek örömöt okozhatnának?


Másrészt a komatál jutott az eszembe és ennek a szép népszokásnak azon értelmezése, hogy a komatál adása az ajándékozó és ajándékozott között a  barátságot, a figyelmességet és a segítséget jelenti, ami egy életre szól.



Szóval a tálkák, amit sok ember készített, díszítsék meg sokan és hasznosuljanak úgy, hogy sok embernek okozzanak örömet és adjanak segítséget!

 

A tettek mezején...


Ehhez három dolog kellett!
Először felhívtam egyik kedves ismerősömet Gyulai Krisztinát, akiről tudtam, hogy évek óta a Lions Clubok Magyarországi Szövetségében dolgozik, és megkérdeztem tudnák e hasznosítani, jótékony célokra használni a kis tálakat. Örömmel fogadta az ötletet és a el kezdett dolgozni azon, hogy miként lehetne a legjobban felhasználni a tálakat. 

Ezután Csótár Mesterhez fordultam és megkérdeztem mit szólna hozzá, ha az évek óta ott porosodó, jobbra érdemes tálkák jótékony célra lennének felhasználva. Azonnal és örömmel igent mondott, sőt még kiegészítette saját maga által készült kis agyagfigurákkal is.

Már nem maradt más hátra, mint kreatív barátaimnak megemlíteni, hogy benne lennének egy kis jótékonyságban és segítenének e megdíszíteni a tálkákat, mielőtt végleges helyükre kerülnének. Itt is pozitív visszajelzéseket kaptam, így belevágtam a megvalósításba!


"Kreatív Karitatívok - Karitatív Kreatívok"

 

Örömmel tudatom, hogy a "Kreatív Karitatívok - Karitatív Kreatívok" jótékonysági program a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége és a KreatívKapocs  szervezésében elindult!

A program mottója: "Az érték benned van, adj belőle, és ne aggódj, hogy elfogy, mert egyre több lesz benned!"

A program célja: Megmutatni, hogyan lehet közösen értéket teremteni, sok kéz szeretetteljes munkájával örömet szerezni, kicsinek, nagynak, betegnek, öregnek.
Első körben Csótár mester táljait - amiket sok névtelen " fazekastanonc" készített a mester műhelyében - díszítjük fel ( kézművesek, önkéntesek) és adjuk tovább ajándéknak, meglepetésnek, köszönet gyanánt, barátság jeléül. 


Minden tál egyedien lesz elkészítve és sok ember fog dolgozni rajta. A kész tálkák számozottak lesznek és mindegyik mellé elkészítjük a tálka történetét, feltüntetve, hogy hány ember munkája van benne, míg eljut végső helyére.

A tálkák több Lions Club programjában is jelen lesznek:

1. Gyermekkórházakban kreatív foglalkozásokon - figyelemelterelés, örömszerzés. (Tűzoltó utcai Gyermekklinika -Prizma Lions Club, Daganatos gyermekek rehabilitációs Otthona Bakonyszűcs-Széchenyi Lions Club)

2. Öregek otthonában ajándék készítés egymásnak, a családnak. (Boldog Gizella Idősek Otthona Biatorbágy –Széchenyi Lions Club)

3. A támogatottak készítenek tálkát köszönetként a támogatóknak, szponzoroknak.

4. Kézművesek által díszített tálkák jótékonysági árveréseken, tombolákon, vásárokban értékesülnek és a befolyt támogatásokból különféle juttatások lesznek a rászorulóknak. (Aquincumi Ált.Iskola  Budapest,III.Arató Emil tér, Karácsonyi Vásár nov.29.-Széchenyi Lions Club)

FELHÍVÁS

 

Kedves Kreatív Barátom, ha felkeltette érdeklődésedet a program és van energiád és elhivatottságod, szeretettel várunk, hogy munkáddal csatlakozz a "Kreatív Karitatívok - Karitatív Kreatívok" programhoz!
Ehhez nem kell mást tenned, mint küldened egy email címet, ahová elküldjük a Program részleteit és a csatlakozási lehetőségeket, amelyek közül Te tetszőlegesen kiválaszthatod miben és milyen mértékben tudsz részt venni! 
Minden segítség jól jön, hisz a feladat óriási, de úgy gondolom, gondoljuk, hogy nem hiábavaló és nagy segítséget jelentene  a rászorulóknak!
Szükségünk van Rád!
JELENTKEZÉS:  kreativkapocs@gmail.com, gykriszti@t-online.hu, vagy a Kreatívkapocs facebook oldalán

Margóra

Hol tartunk?
  • Kb. 500 darab tálka becsomagolva várja Csótár Mesternél, hogy elinduljon jótékony útjára. Ezek felhozatalát szervezzük az Őrségből Budapestre! 
  • Péntek este Egyházy Gábor keramikustól egy nagy doboz tál és egyéb edény, amit szakkörein, tanfolyamain  sok lelkes tanítványa készített, nagyon köszönjük!
  • Akik már biztosan segítenek, a teljesség igénye nélkül: A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége - dr.Solymosiné dr.Kiss Ilona Kormányzóhelyettes, Major Zoltán és az Alba Lions Club,  a Széchenyi Lions Club, a Prizma Lions Club, Gyulai Krisztina, Nagyné Ács Monika, Budai Ilona, Egyházy Gábor, Őrségi Nemzeti Park, Cserépmadár Panzió, Savanyú Kata, Kilián Sarolta, Katonáné Tóth Judit, Mindák Terézia, Dallos Jutka, Lajos Jutka...
Várunk szeretettel!
  Képek: kép1, kép2, kép3, kép4

2013. október 16., szerda

Kreatív Karitatívok

Rég nem volt komoly téma a blogomon, ez annak is köszönhető, hogy "hatalmas fába vágtam a fejszémet", ami nagyon sok időmet lekötötte és leköti. 
Mostanra körvonalazódik a dolog, így lassan beavatlak benneteket is, hogy min dolgozik a KreatívKapocs!
Mint emlékeztek a küldetésemnek azt jelöltem meg, hogy kapcsolatokat teremtsek a kreatív emberek, kreatív dolgok között és tájékoztatást, segítséget nyújtsak a kreatív embereknek. 

Mielőtt a nagy munkáról megtudnátok a részleteket, először, bevezetésként, hadd mutassam be Nektek a "Kreatív Karitatívokat", ahogy én nevezem őket. Ők azok az emberek, akik önzetlen munkájuk és végtelen kreativitásuk eredményeként nagyon sok embernek segítettek, segítenek és segíteni fognak a világon. Őket fogja össze a Lions Clubs International, azaz a Lions Clubok Nemzetközi Szövetsége.

 

Lions Clubs International

A Lions Clubs Internationalt 1917-ben az Egyesült Államokban alapította Melvin Jones , aki azt javasolta egy gazdag emberekből álló klub tagjainak, hogy ne csak szórakozzanak, hanem valami jót cselekedjenek a sok pénzükkel, így alakult meg a Lions. Helen Keller ( érdemes megnézni az életéről szóló filmet ), a siketvak írónő, aktivista és előadó azzal a kéréssel fordult a Lions-hoz, hogy "Legyenek a vakok keresztes lovagjai a sötétség elleni harcban", így lettek a Lions elsődleges támogatottjai a vakok és gyengénlátók.
A Lions mozgalom ma a világ egyik legnagyobb, karitatív szervezete, amely alapítása óta  töretlenül végzi jószolgálati munkáját 206 ország, 46000 Lions klubjában, mintegy 1,35 millió taggal. 
A világ legnagyobb klub alapon szerveződő jószolgálati szervezete, melynek jelszava "We serve. Azaz: Szolgálunk. 

2007-ben 445 óriás cég szavazata alapján 34 nemzetközi jószolgálati szervezet közül a Lions Clubok Nemzetközi Szövetségének Alapítványa, a Lions Clubs International Foundation nyerte el a világ legjobb civil szervezetének megtisztelő címét. Ez többek közt azzal érdemelte ki, hogy a jószolgálatra összegyűjtött adományok 100%-át eljuttatja a rászorulóknak.

A Lions  mozgalom az élet sok terén segít globálisan és lokálisan is. Tevékenységének alapját a
  • látás védelme, a látáskárosodás megelőzése, valamint a vakok és gyengénlátók segítése szemvizsgálatok, szemszűrések szervezésével, használt szemüvegek újrahasznosítása, rászorultak szemműtéteinek támogatása,
  • kiemelt feladat a rászoruló gyerekek védelme és segítése ruhákkal, élelemmel, kulturális programokkal, nyaraltatással, diák csereprogramokkal,
  • a Lions klubok környezetük elesett, beteg, hátrányos helyzetű gyerekeit, családjait, időseit támogatja és segíti, hogy életkörülményeik elfogadhatóbbak legyenek.
A Lions klubok célja, hogy a fiatalokat bevonják a jószolgálati munkába. Ma a világon 140 országban 4700, a fiatalokat összefogó LEO klub működik, mintegy 144000  taggal.

A magyar Lionok

A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége 25 éve végez karitatív, jószolgálati munkát. Jelenleg mintegy 50 Lions Club közel 1000 tagjával az ország egyik legjelentősebb, közhasznú egyesületként működő, civil szervezete. Évente közel 150-200 millió forintnyi adományt juttatnak el a rászorulóknak különféle programjaikon keresztül. Alapítói a debreceni Lions Szemészeti Intézetnek, ahol térítésmentesen szaruhártya műtéteket végeznek az arra rászorulókon. Számtalan, a látás megőrzését segítő szűrőprogramok szervezése mellett, segítenek a látásukat elvesztett embereknek, intézményeknek. Nem felejtkeznek el a hátrányos helyzetű családokról, a beteg gyerekekről, de a mozgássérültek, a halláskárosultak, az öregek otthonában élő emberek is számíthatnak segítségükre.
Magyarországi Lions Clubok

További érdekességeket találtok a http://www.lions.hu/

 

És, hogy mi a kapcsolat a KreatívKapocs és a Lions között? Folytatás következik!!!!!!


képek: kép1, kép2, kép3

2013. október 6., vasárnap

Egy kuka is lehet igényes


A lányszoba átalakítása során a szobai szemetes is "új ruhát" kapott!
Az eredetit a lányom még óvodás korában kapta, fémből készült világoskék alapon zsiráf minta volt rajta. Az évek során megkopott és a minta se tetszett már neki, ezért egy „csajosabb”, nagylányos, romantikus szemetes lett belőle!

A kuka oldalról.
A régi felületet megcsiszoltam, majd lealapoztam. Ráragasztottam a mintát dekupázs ragasztóval és körbefestettem. 
A belsejét is be akartam festeni, de előtte még megpróbáltam egy "megkövesedett" rágót eltávolítani a kuka aljáról. Hát én nem tudom miből készült a rágó, de ellenállt minden feszegetésnek, de még a véső és kalapács módszernek is. Végül feladtam és azt is lefestettem!
Ezután több réteg lakk következett.

Íme a végeredmény!